2012. január 29., vasárnap

Megkértem Istent




"Megkértem Istent... de Ő azt mondta: nem."
"Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,
 de Ő azt mondta: nem.
 Azt mondta, hogy a büszkeséget nem Ő veszi el,
 hanem nekem kell feladnom azt.

 Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges,
 de Ő azt mondta: nem.
 Azt mondta, hogy a lelke egészséges,
 a teste csak átmenet.

 Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,
 de Ő azt mondta: nem.
 Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke
 nem kapni, megszerezni kell.

 Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,
 de Ő azt mondta: nem.
 Azt mondta, csak áldását adhatja - a boldogság rajtam múlik.

 Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,
 de Ő azt mondta: nem.
 A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól és közelebb visz Hozzá.

 Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,
 de Ő azt mondta: nem.
 Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom,
 de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

 Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,
 úgy, ahogyan Ő szeret engem.
 Erre azt felelte: látom már kezded érteni.

 Kértem erőt...
 És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

 Kértem bölcsességet...
 És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

 Kértem bátorságot,
 És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

 Kértem, adjon szeretetet...
 És Isten adott gondterhelt embereket,
 hogy segítsek rajtuk.

 Kértem kegyelmeket...
És Isten adott lehetőségeket.


Semmit sem kaptam, amit akartam.

Megkaptam mindent, amire szükségem volt.

              És imáim meghallgatásra leltek."

2012. január 28., szombat

Túlzott elvárás?


Nem akarok az emberek felé túlzott elvárásokkal lenni, de...
Hogy mennyire nem értik, hogy mi miért fájdalmas...
Elveszítettük a Kisbabánkat, és valamennyire az életünket is. Legalábbis a korábbit. De miért akar mindenki azzal vigasztalni, hogy lesz majd másik kisbabátok. 
Igen, mi is szeretnénk, talán jobban, mint bármi mást, de a fájdalmunk nem (csak) erről szól... 

Már megint...


"Nagyon rossz, ha elmondok valamit?"
Déjà vu... De már hányadszorra? És még hány ilyen lesz? Ez a kérdés most nem engem ért, hanem A.-t. Persze neki is rosszul esett. Ráadásul egy olyan embertől, akitől nem vártuk volna, és ráadásul ezzel próbált "békülni" (...). Már nem lepődünk meg semmin. Én legalábbis tényleg nem. Nagyon csalódott vagyok... Úgy általában...

2012. január 20., péntek

Nem találok szavakat


Nemrég rádöbbentem valamire:
Valamiért azt érzem, hogy a világ csak azokat a felnőtteket ismeri el embernek, akiknek van gyerekük. Alap dolog a család...
Nem részletezném a dolgot, de nagyon megdöbbentett.

Már megint...


Hétfőn találkoztam valakivel, akivel azóta nem találkoztam, sőt... De tud a történtekről. Nagyon nehéz volt. Bármit megtettem volna, hogy elkerülhessem a találkozást... Nem lehetett. Nagyon összetörtem. Mivel mások is voltak ott, visszatartottam az érzéseimet. De üvölteni tudtam volna...

Tegnap este olyan sebem szakadt fel, hogy azt hittem nem bírom ki... Ez az a dolog, amit nem vagyok képes leírni, és még sose írtam le. A.-val is csak egyszer próbáltam erről beszélni, de nem sikerült. Természetesen nem miatta...