Azóta...

Az elmúlt kicsit több, mint egy évünk nem csak lelkileg volt "rögös", de erről direkt nem írok itt... Ezekről csak A. és én tudunk. Jobb így.

Kicsi Babánknak szeretettel

Kettősség

(Hasonló dolgokról már írtam korábban.)
Rengeteg energiámat elveszi az, hogy kettős életet kell élnem. Igyekszem senki előtt nem mutatni a fájdalmamat. Nehéz, mert amikor úgy nézek ki, mint akinek semmi baja, akkor is a Kisbabám jár az eszemben. Nagyon sokszor erősnek kell látszanom. De olyankor is sírok belül... Nehéz.

Ijesztő gondolataim

Időnként, amikor nagyon el vagyok keseredve, ijesztő gondolatok kerítenek hatalmukba. Egyik visszatérő démonom, hogy Isten azért vette el a Kisbabánkat, mert jobb azoknak, akiknek nincs. Ilyenkor, amikor rájövök, hogy mik járnak az eszemben, ideges leszek, hogy hogy lehetek ennyire zavarodott, mert persze tudom, hogy ez nem így van...

Azt is szinte bemagyarázom magamnak, hogy jobb, hogy nincs gyerekem, mert úgy se bírnék gondoskodni róla. Alkalmatlan vagyok rá. Ez akkor jut eszembe, amikor nagyon mélyen vagyok, és babákat látok. Ezek által még mélyebbre kerülök... 

Isten nem engedte el a kezemet

Nagyon elgondolkodtató, hogy ez az idő, ami azóta telt el, hogy meghalt a Babánk, mennyi mindent adott. (Szinte rossz is ezt leírni...)

A.-val sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Nem csak "megedzett" minket ez az esemény, hanem még jobban "össze is edzett". Számtalan nehézség érhet egy fiatal házaspárt, de ez talán a legnehezebbek között van. A legmegérthetetlenebbek egyike. Felfoghatatlan. Mert Ő maga az ÉLET.

Ami még nagyon fontos: sokkal közelebb kerültem Istenhez. Lehet, hogy nem pontos a megfogalmazás. Sokkal jobban tudom Őt szeretni (nem haragszom már rá). Próbálom megérteni, hogy miért történt ez. Nem biztos, hogy sikerülni fog. De tudom, hogy tőle van. Sokkal több mindenben látom Istent és az Ő jóságát. Nehezebb és egyszerre szebb is így az élet. 

A fájdalom természetesen nem szűnt meg, nem enyhült, sőt... Rosszabb pillanataimban szinte ijesztőek, amik eszembe jutnak...

Karácsony

Megint szomorú.

Nincs karácsonyi hangulatom. Nem szeretem ezt a kifejezést, de akkor sincs...

Az utóbbi időben rengeteget dolgoztam, nem volt se időm, se energiám másra gondolni, mint a munka. 

Karácsonyra csak magamban gondoltam, nagyon mélyen magamban. 

A tavalyi karácsonyunk egészen szomorú volt. A mostani sem volt vidám, harsány. Féltem is tőle, mert az emlékek nagyon intenzíven élnek bennem. 

Az is furcsa volt, hogy kettesben karácsonyoztunk. Régen, még otthon, mindig sokan voltunk. Ez, hogy most csak ketten álltunk a fánál, szokatlan...

Valahogy tudat alatt a tavalyi karácsonyunkkal kötöttem össze a mostanit. Az volt az első közös karácsonyunk, és nagyon szomorú volt. Ha nem így történtek volna a dolgok, se tavaly, se idén nem lettünk volna kettesben. Felfoghatatlan.

Amíg otthon laktam, karácsony másnapján mindig rokonlátogatóba mentünk Nagyon szerettem ezeket. Tavaly nem mentünk. Idén sem. Hiányzik. Nagyon. Szerettem volna menni. De mégsem. Vagy mégis? Nem, mégsem...

Nem akartunk a nővéremékkel találkozni, ez az egyik legjelentősebb ok. Nem ért minket. De ez csak az egyik. Nem tudjuk, hogy van-e a kisbabájuk, de nem szerettem volna ott  megtudni, hogy van. Nem féltékenység miatt. Néha azt érzem, hogy már elég erős vagyok, de aztán hamar rájövök, hogy nagyon nem...

A.-t annyira szeretem. Mondtam, hogy menjünk el a családi "körútra", de mondta, hogy ne, mert félt engem. Nem szeretné,ha összetörnék, és hogy valami elrontsa a karácsonyunkat.  Önzően hangozhat. Ennél sokkal bonyolultabb a dolog, csak nem tudom leírni.

???

Ééés... babaprojekt?
A legundorítóbb kérdés, a legundorítóbb megfogalmazás.
Ezt a kérdést csak a leggyökerebbek teszik fel. Ma reggel, egy javából depressziós hétvége utáni hétfő reggelen már csak ez a kérdés hiányzott.
Ráadásul egy olyan valaki tette fel ezt a kérdést, aki tudja, hogy mi történt... Legalábbis hallotta a történetet elég részletesen...


Miért ilyenek az emberek?

Köszönöm!

Köszönöm, kicsi Babám, hogy segítettél!

Közeleg...

Közeleg az a bizonyos nap... Most lesz egy éve, hogy meghalt a kicsi Babánk. 

Nagyon nehéz. Ráadásul (vagy szerencsére) mostanában nagyon sok erőre van szükségem, mert egy nagyon nagy feladat vár rám a munkahelyemen.

Kicsi Babánk, ugye segítesz?

Nagyon hiányzol!