Megint szomorú.
Nincs karácsonyi hangulatom. Nem szeretem ezt a kifejezést, de akkor sincs...
Az utóbbi időben rengeteget dolgoztam, nem volt se időm, se energiám másra gondolni, mint a munka.
Karácsonyra csak magamban gondoltam, nagyon mélyen magamban.
A tavalyi karácsonyunk egészen szomorú volt. A mostani sem volt vidám, harsány. Féltem is tőle, mert az emlékek nagyon intenzíven élnek bennem.
Az is furcsa volt, hogy kettesben karácsonyoztunk. Régen, még otthon, mindig sokan voltunk. Ez, hogy most csak ketten álltunk a fánál, szokatlan...
Valahogy tudat alatt a tavalyi karácsonyunkkal kötöttem össze a mostanit. Az volt az első közös karácsonyunk, és nagyon szomorú volt. Ha nem így történtek volna a dolgok, se tavaly, se idén nem lettünk volna kettesben. Felfoghatatlan.
Amíg otthon laktam, karácsony másnapján mindig rokonlátogatóba mentünk Nagyon szerettem ezeket. Tavaly nem mentünk. Idén sem. Hiányzik. Nagyon. Szerettem volna menni. De mégsem. Vagy mégis? Nem, mégsem...
Nem akartunk a nővéremékkel találkozni, ez az egyik legjelentősebb ok. Nem ért minket. De ez csak az egyik. Nem tudjuk, hogy van-e a kisbabájuk, de nem szerettem volna ott megtudni, hogy van. Nem féltékenység miatt. Néha azt érzem, hogy már elég erős vagyok, de aztán hamar rájövök, hogy nagyon nem...
A.-t annyira szeretem. Mondtam, hogy menjünk el a családi "körútra", de mondta, hogy ne, mert félt engem. Nem szeretné,ha összetörnék, és hogy valami elrontsa a karácsonyunkat. Önzően hangozhat. Ennél sokkal bonyolultabb a dolog, csak nem tudom leírni.
