(Ez a téma sem mellékes.)
Sok mindenkinek tartozok köszönettel. Két valakit szeretnék kiemelni: Istent és A.-t. (Tudom, ez a két valaki nagyon összefügg egymással.)
Isten:
Sajnos be kell vallanom, hogy Istennek nem tudok minden pillanatomban őszintén hálás lenni. Nem tudom összerakni a sok kis mozaikdarabot, amiből összeáll a kép, és meglátom a dolog teljes értelmét. Pedig szeretném, ha ez így lenne. Akkor könnyebb lenne a továbblépés.
A.:
Mindent köszönök neki, legjobban azt, hogy mindig mellettem volt, és van. Lehet mondani, hogy igen, egy férjnek ez a dolga... de - nem elfogultságból írom - nem hiszem, hogy mindenki ilyen példaértékűen tudott volna "helytállni". Ezért nagyon hálás vagyok.
/A kórházban is feltűnt a "személyzetnek", hogy A. milyen rendes, és hogy szeretjük egymást.
Amikor az első kontrollra mentünk (január elején), az orvos első mondatai között volt az, hogy ugye tudom, hogy milyen szerencsés vagyok? Bevallom, abban a helyzetben nem éreztem magam annyira szerencsésnek. Sőt... Majd kifejtette, hogy A.-ra és kettőnk kapcsolatára gondolt. Meglepő volt tőle, nem azért mert gonosz, hanem mert nem "érzelgős"./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése