Kinek és mikor mondjuk el?

A következő kérdésünk az volt magunkhoz, hogy kinek és mikor mondjuk el? Egyszerre volt bennünk az, hogy senkinek és mindenkinek... Mivel még sose voltam ilyen helyzetben, nem nagyon tudtam, hogy mikor célszerű elmenni orvoshoz, mennyi "késéssel" érdemes. Számunkra szerdán derült ki, hogy mi is a helyzet (a tünetek igaz egyértelműen utaltak arra, hogy Kisbabánk lesz, de mi ezt nem tudtuk), hosszas tanakodás után felhívtam a M.-t (Anyukám), hogy mi is a helyzet, és szerinte mit csináljak, meddig várjak az orvossal.
Úgy izgultam, amikor elmondtam... Tudtam, hogy örülni fog, meg ilyesmik, de nem mindennapi dolog, hogy az ember lánya ilyen bejelentést tesz. Annyira boldog voltam. Beszélgettünk, mondta, hogy szerinte már elmehetek. megbeszéltük, hogy még ne mondja el senkinek. Nem is mondta.
Elmondjuk még valakinek? nem rossz, hogy az én Anyukám tudja, A.-é nem? Megértettem, hogy A. miért szeretné elmondani, de én nem érzetem annyira szükségességét... Főleg úgy, hogy ismerem, és kicsit tartottak a reakcióitól. És nem azért, mert nem örülne. Ez bonyolult, nem mennék bele. 
Aztán A. elmondta neki, még mielőtt az orvoshoz elmentem volna. Kb. olyan volt a válasz, amit inkább nem szerettem volna tudni. (...) 
A munkahelyemen egy embernek elmondtam, mertz muszáj volt segítséget kérnem abban, hogy hogyan tudok hiányozni stb. Kértem, hogy ne mondja el senkinek. De tényleg senkinek. A férjének aztán elmondta, bár ezt csak utólag tudtam meg. Végülis nem haragudtam értem ,mert tudtam, hogy bízhatok bennük. 
A. is elmobndta egy embernek, az egyik "főnökének", akitől szintén muszáj volt néhány dolgot (pénz stb.) kérdeznie. Rá nem mint főnökre, hanem mint barátra tekintünk (bár jóval idősebb nálunk). 
Úgy gondoltuk, másoknak nem mondjuk el.