Már megint kórház... IV. felvonás

Az előző kórházi létem után kb. 2 napot voltam itthon. Jól is voltam, meg nem is. Nem tudtam, hogy miért érzem magamat furcsán. Időnként fájdogált a hasam, de gondoltam, csak a méhsuakagok nyúlnak stb. Éjjel i furcsán éreztem magam, az elalvás is nehezen ment. Mivel feküdnöm már nem kellett, elkezdtem főzni, hogy legyen valami hasznom is. A menü: csirkepörkölt nokedlival (lett volna/volt). Furcsán érzetem magam főzés közben. Többször le is feküdtem. Fájdogált a hsam, de mindig csak NAGYON enyhán, inkább úgy mondanám, hogy éreztem. Elmentem WC-re. Igaz, csak egy nagyon kicsit, de véreztem. Egy alvadt darabkát láttam. Megint iszonyúan megijedtem. és tudtam, ebből megint kórház lesz. A. pont ekkor jött haza. Sírtam. Nem tudom megmondani pontosan, hogy mitől. Ekkorra torlódott fel bennem a sok aggódás, fájdalom és bizoyntalanság, ami amiket már hetek, hónapok óta gyűjtögettem... Nehéz volt. Kicsit összetörtem, de igyekeztem magamat tartani, mert tudtam, hogy én vagyok a Babánk támasza, erősnek kelle lennem.
Megint összepakoltuk a kórházas cuccokat... Még meg se száradtak...

És mondanom sem kell, hogy ez megint szerdai nap volt. Tehát az ügyeletes: Dr. Ju.
Épp az esti vizitet csinálta, amikor odaértünk. Már sírva mondtam a nővérkének (az egyik nagyon aranyosnak), hogy megint vérzek...
Jött az orvos. Tőle is kaptam egy félbunkó megjegyzést, hogy már megint itt vagyok. Legszívesebben elküldtem volna a francba. Megvizsgált, de nem tűrtem kisangyal módjára, mert fájt... Megnézett uh-on is. Mindent rendben talált. Kérdeztem, hogy akkor mitől lehetett az alvadt darabka. Erre ő: "Jaa, van itt egy kis hematóma." Fogalmam se volt, hogy az mi, úgyhogy merészeltem megkérdezni. "Vérömleny a méhlepényen." Kérdeztem, hogy ez mennyire veszélyes. "Hát, ha levlik miatta a méhlepény, akkor elhal a terhesség." Hidegvérű gyilkos. Unottan és bunkón beszélt. Tapintatlan szemét volt. Pedig az ÉLETről beszéltünk. Megírta a papíromat, és küldött a nővérkéhez a kórterembe.
A nővérke megnézte a papíromat. Kérdezte, hogy mit mondott a doktor úr, mert nem írt semmi konrétumot a papírra. Mondtam, hogy hematómát emlegetett. "És valami gyógyszer/infúzió?" Nem mondott semmit. Még a hematómát sem írta rá a papíromra. Végül kiderítette, hogy magnézium infúzió kell nekem. Megpróbálta beszúrni... Negyedikre sikerült. Fájt. Bal könyökhajlat, jobb könyökhajlat, bal csukló és végül jobb csukló... A jobb könyökhajlatnál a szövetek közé ment a folyadék, úgyhogy jól feldagadt a karom... De az már nem is érdekelt. 

Nem sokkal később lett egy szobatársam (addig egyedül voltam). Csak nehezen kezdtünk el beszélgetni. Én szomorú voltam és aggódtam, ő sem volt túl nyugodt. A 33. héten volt, toxámia tünetekkel került be. Még azon az éjszakán megcsászározták, mert olyan súlyos lett az állapota. A kislányát rögtön Pestre vitték. Azóta ők is jól vannak, nemrég láttam őket az utcán.

(Amikor beértünk a kórházba, volt egy érdekes "élményünk": az első emeleten kiszállítottak minket a liftből, és betoltak egy koporsót...)