Újra a kórházban (9. nap)

Már elmúlt éjfél, mire beértünk. Dr. Ju volt az ügyeletes. Nem örültem neki, mert egy elég undok és nagyképű ember. Az ápolónő is kissé félve hívta fel a benti telefonon, mert mindig morog, ha felkeltik. Végülis nem azért ügyeletes, hogy felkeljen...
A legkedvesebb ápolónő volt éppen bent (G.).
Az orvos megvizsgált, azt mondta, ez csak minimális vérzés. (Szerencsére addigra már tényleg enyhült.) Megnézett uh-n is, minden rendben volt, hematóma (vérömleny a méhlepényen) NEM látható (ez még később fontos lesz). Mondta, hogy rúgott is egyet a Babám! Annyira boldog voltam. Hihetetlen hála volt bennem, hogy így vigyáz ránk Valaki.

P. kint várt. Természetesen be kellett feküdnöm. Mielőtt felvették az adataimat, gyorsan odaszóltam neki, hogy minden rendben van. Hihetetlen volt az egész. És már csak néhány nap választott el a bűvös 12. hét betöltésétől.

A következő sokk akkor ért, amikor nem a kismamás szobába raktak. A nővérke az abortuszos/vetélősben húzott fel ágyat. Nagyon rosszul esett, mert kicsit azt éreztem, hogy erősen benne lehet a pakliban, hogy baj lesz. De ez csak egy pillanatig volt bennem, mert tudtam, hogy nem lehet baj.
A szobában ketten voltak. Az egyik lánynak a 12. hetes uh-n derült ki, hogy 2 hete nem él a babája, megműtötték, a másik egy abortuszos volt. Lelkileg nagyon megviselt ez a helyzet. Örülnöm kellett volna, hogy jól vagyunk, de mégis gyötört a szoba légköre... A.-nak még írtam néhány sms-t, hogy jól vagyunk.

Reggel, amikor felébredtem (nem aludtam túl sokat, folyton azon izgultam, hogy fogok.e jobban vérezni, vagy sem), a vérzésnek alig volt nyoma... Felkelt a két lány is. Végighallgathattam az abortuszos monológját. Elég egyszerű lány volt... A végén összegzésnként annyit mondott, hogy milyen furcsa, hogy aki szeretne gyereket, annak nem sikerül, aki megnem, sikerül, és neki nem kell... Sose beszéltem még abortuszossal. Egyébként kedves volt.
Aznap (szerencsére) haza is ment. Sokat gondolkoztam még utána rajta. Sőt, azóta is sokszor eszembe jut. Nagyon új gondolataim lettek az abortuszról és az abortuszt kérő és válalló nőkről.

Délelőtt leküldtek uh-ra. (Mondanom sem kell, hogy szigorúan feküdnöm kellett...)(Infúziót nem kaptam.) P. pont akkor jött be hozzám, úgyhogy lekísért.
Az uh-nál minden rendben volt.
2010. 11. 11. (Dr. Bé, később ő lett az orvosom)
CRL: 51 mm
Szívműködés rendben
Hematóma NEM látható

Napközben A. is be tudott jönni, mert nem ment be dolgozni. Szegény nagyon megijedt reggel, amikor meglátta az sms-eket és a sok nem fogadott hívást... Csak annyit látott először, hogy vérzek, majd kórházban vagyok... nem tudta, hogy mi lesz az sms-sorozat vége. de az volt, hogy jól vagyunk. Egyszer nem alszik itthon, és rögtön baj van... Nagyon nehéz volt, hogy nem volt mellettem (fizikailag), de természetesen egyáltalán nem hibáztatom. Így alakult. Annyira jó volt, amikor bejött hozzánk. Megdicsért mindkettőnket, hogy milyen ügyesek voltunk. Úgy szerettem pocaksimit kapni...

Hálása voltunk mindketten, hogy minden rendben volt. ilyenkor nagyon megköszöntem mindig a Kisbabának, hogy ilyen ügyes, és megígértem, hogy nagyon vigyázok rá. Tudta ő, hogy szeretm őt, nagyon, de ezt is mindig elmondtam neki.  Az uh-ok után mindig egy hálaadó Taizé-i éneket énekeltem.

Teltek a napok, a  vérzés szépen elmúlt. És elérkezett a vasárnap, amikor betöltöttem a 12. hetet! Másnap hazamehettem.

Még egy említésre méltó dolog, ami az ottlétem alatt történt.
A WC-k és a zuhanyzók gusztustalanok voltak. Ha épp takarítottak, akkor még csak-csak oké volt, de már fél óra elteltével rettenetes állapotok uralkodtak. Azt már nem is részletezem, hogy nézett ki az a néhány helyiség délre vagy estére, és milyen szag volt bent... Ezért mindig kinyitották az ablakokat... Alapból hideg volt, már csak a huzat hiányzott. Amikor tustam, inkább becsuktam az ablakot, inkább megfulladtam a bűztől, minthogy megfázzak. Csak mivel nehez záródtak az eblakot, ráadásul a szél sem könnytette a dolgot, egy idő után nem erőltettem, mert nem akartam ártani magamnak és a Babánknak... Úgyhogy sikerült is megfáznom. Szerncsére csak orrdugulásig és fejfájásig ment a történet, de nagyon mérges voltam. Perszem csak magamban.... Pont hétvége volt, és szerencsére kevesen voltunk ben. Ráadásul külön szobám volt! A nővérkének mondtam, hogy mi van, ő meg kancsószámra hozta nekem a teát. Kedves volt.
És hétfőn végre hazamehettem!