"Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradtság, mert az elsők elmúltak." Jelenések 21,3-4
2011. június 9., csütörtök
Kórház - 3-8. napig
Szobatársak jöttek és mentek, de maradtak is. Az utolsó napon 4-en voltunk a szobában, mindannyian akkor mentünk haza.
Nem mondom, hogy egyszerű volt a kórház.
Aggódtam sokat, néha sírtam, néha jobb kedvem volt... Vártam az estéket, majd vártam a reggeleket... hogy teljen az idő. Az esték azért voltak jók, mert akkor tudott jönni A. A reggelek meg azért, mert megállapíthattam, hogy egy nappal közelebb kerültünk a célhoz...
A barnázás közben a minimálisra enyhült, de sajnos nem szűnt meg.
Ciki vagy sem, de az is megviselt, hogy idegen férfiak (mégha orvosok, akkor is...9 nézegetnek a bugyimba, ráadásul egyszerre nem is egy... Valahogy nem tudok közömbösen állni ezekhez a dolgokhoz. Elviseltem csöndben, pláne, hogy a Kisbabánk miatt fontos ez. Érte mindent...
Furcsa, hogy a vérzés-barnázás kiderülése okozta sokkon kívül nem voltam különösebb félelemben. Teljesen azt éreztem, hogy nem történhet semmi baj.
Minden napot és percet megköszöntem, hogy együtt tölthetünk.
Sokat beszéltem a Babánkhoz is, és rengeteget gondoltam Rá. de ez nem amolyan "sima" rágondolás. Ez nagyon speciális. Ez olyan, amit csak egy anya tud, aki várja a babáját.
Amikor bementem WC-re, mindig beszáltam, hogy "Van itt valaki?" És ha nem volt (sose volt senki), akkor félhangosan kimondtam, hogy "Akkor mehetünk, Kisbabám, most mi leszünk itt..."
Következő uh.: 2010. 11. 02.
CRL: 40.6 mm
Szívműködés: rendben
A 8. napon (2010. 11. 03.) M. jött értem, és taxival hazakísért. Furcsa volt, hogy ott volt. Furcsa, hogy a gyerekének gyereke lesz. Nekem még mindig az intim dolgaim közé tartozik ez a téma, de nem a szó klasszikus értelmében. Máshogy. De ezt nem tudom megfogalmazni.
Egyébként azért engedtek haza a kórházból, mert "Otthon is tud feküdni, nem?" Dehogynem. De akkor az elmúlt néhány napban, amikor a hányás elmúlt, miért kellett bent lennem?!... nem mondom, hogy kifejezetten bunkók voltak, de ekkor még nem tudtam elmondani azt, hogy kedvesek az emberek... Bár azt már az elejétől éreztem, hogy nem úgy néznek rám, mint az I. nevű szobatársamra...
Itthon folytattam a fekvést, M. közben kirámolta a bőröndömet.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése